Népszabadság: Radnóti Sándor nyílt levele az MTA elnökének
Radnóti Sándor esztéta az MTA elnökének, Pálinkás Jószefnek címezett nyílt levele olvasható a mai Népszabadságban. Ebből idézünk.
Radnóti Sándor esztéta az MTA elnökének, Pálinkás Jószefnek címezett nyílt levele olvasható a mai Népszabadságban. Ebből idézünk.
A szabadságjogok számonkérhetőségét szorgalmazza a magyar demokrácia védelmében, az európai uniós intézményekhez és kormányokhoz intézett nyílt levelében hetven európai értelmiségi, köztük Václav Havel, Göncz Árpád és Adam Michnik.
"Be akarjuk fejezni a metróépítést és mindent meg is fogunk tenni ennek érdekében" - írta Tarlós István fideszes főpolgármester-jelölt pénteki keltezésű, Demszky Gábor főpolgármesternek címzett nyílt levelében, amelyet a Miniszterelnökség juttatott el az MTI-hez.
Sólyom László köztársasági elnök újraválasztását szorgalmazzák értelmiségiek. Az újságírók előtt hétfőn ismertetett nyílt levélben arra kérik az új Országgyűlést, hogy őt jelölje újra az államfői posztra.
Közép- és kelet-európai egykori politikusok és értelmiségiek - köztük magyarok - nyílt levelet intéztek a Barack Obama vezette amerikai kormányhoz, arra kérve Washingtont, hogy ne feledkezzen meg a régió stratégiai érdekeiről, amikor Oroszországgal tárgyal.
Nyílt levélben tiltakozott a magyar kormány politikája ellen csütörtökön egy osztrák írószövetség, "nacionalistának és rasszistának" nevezve a kormány irányvonalát.
Láng Zsolt II. kerületi, Hassay Zsófia terézvárosi, Hoffman Tamás újbudai és Kocsis Máté józsefvárosi polgármester írt levelet a kormányfőnek.
Schiffer András nyílt levelet írt Orbán Viktornak. Az LMP frakcióvezetője arra kíváncsi, miről tárgyalt a Fidesz elnöke a sukorói beruházás ötletgazdájával, Ronald Lauder üzletemberrel.
A magyar szakácstársadalom megosztottságának hullámai elérték a hvg.hu oldalait is: a február második felében lebonyolított két szakácsverseny rendezői közül a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke kifogásolta, hogy a versenyekről szóló február 24-i beszámolónk a társaságot rossz színben tüntette fel, miközben a másik csoport, a Hagyomány és Evolúció versenyét túlságosan is dicsérte. Az alábbiakban közöljük a Bocuse d’Or elnökének levelét és beszámolónk szerzőjének válaszát.
Egész évre számolva 2,1 százalékos hiánynövekedést, vagy 562,5 milliárd forintos adóemelést eredményezne azon közgazdászok javaslata, akik szombaton nyílt levélben kérték a képviselőket, hogy ne fogadják el a parlamentben a jövő évi büdzsét - közölte Kóka János.
Nyílt levélben kéri két fuvarozószervezet az országgyűlési képviselőktől, hogy ne szavazzák meg azt a törvényjavaslatot, amelynek része a gépjárműadó és az üzemanyagot terhelő jövedéki adó mértékének emelése, valamint az üzemanyag-megtakarítás és a napidíj adómentességének megszüntetése.
Tegye nyilvánvalóvá, hogy aki a romák ellen fordul, az egyszersmind a magyar nemzet ellen fordul - kéri mintegy ezer, a romákkal és más hazai kisebbségekkel foglalkozó kutató, "a kisebbségek megbecsülése és társadalmi integrációja iránt elkötelezett civil" hétfői keltezésű nyílt levelében Sólyom László köztársasági elnököt.